Az elhíresült rendőrségi videók kapcsán nemcsak arról kezdődött vita, hibásak-e az áldozatok az őket ért támadások miatt, hanem fontos témaként felmerült az erőszakos tettek kapcsán felmerülő gyakorlati tudnivalók lehetséges megszerzése is.
Az egyetemi csoportunk multimédiás projektként egy női önvédelemről szóló, figyelemfelkeltő oktatóvideó elkészítését tűzte ki célul, így keresnünk kellett valakit, aki segíteni tudott nekünk tervünk megvalósításában. Hol lehet önvédelmet tanulni? Akár speciálisan női önvédelmet? Létezik-e ilyen? A neten böngészve elég gyorsan kiderült: létezik.
Kovács Ildikó oktató különböző válfajú harcművészeti ismeretekkel felvértezve, azokat hosszú évek óta gyakorolva a város közepén, a Gutenberg térnél bárkit szívesen fogad, aki önvédelmet akar tanulni. Az első alkalom ingyenes, annak során mindenki, aki megnézi a másfél órás edzést, ismereteket szerezhet az ottani foglalkozásról és eldöntheti, maga is részt kíván-e venni az órákon a továbbiakban.
A forgatást megelőző megbeszélésre én mentem el a csoportból. A helyszín viszonylag könnyen megközelíthető, az edzőterem pedig egy lemenős, utcaszint alatt kialakított edzőterem. Neonok zöldessárgás fénye, zöld borítású szivacsok a tulajdonképpeni „edzőterepen”, hogy „barátságosabbá” tegyék a szükségszerű eséseket. Ildikó megmutatta az összes helyiséget, az öltözőket, a kisebb edzőtermet és a közösségi szobát is. Még mosógép is van, ha valakinek szüksége lenne rá a törzsgárdából. Miután megnéztem jövendő forgatásunk helyszínét, Ildikó szobájában beszélgettünk a tennivalókról. Nagyon kedves volt, még a hősugárzót is felém irányította, hogy kellő komfortérzetem legyen.
Tulajdonképpen ki kellett ötlenünk, milyen szituációkat kellene bemutatnunk a videóban, illetve hogyan kellene erősíteni a nőkben az önvédelemhez szükséges lelki hátteret, hogy elhiggyék magukról, valóban képesek önmagukat megvédeni, mert nem áldozatszerepre születtek... Kezükbe kell venniük a sorsuk irányítását...
Ildikó történeteket mesélt, melyeket az edzőterembe járó nőktől hallott (természetesen a legnagyobb diszkrécióval). Van olyan, aki egy éve készíti elő, hogy eljöhessen a bántalmazójától, felépít egy hátteret, hogy ne a semmibe lépjen. Ennek egyik összetevője, hogy képes legyen megvédeni magát fizikailag is. Mások túl vannak már egy bántalmazó kapcsolaton, és nem akarják még egyszer átélni az ott tapasztaltakat. Az idejárók nagyon nagy, gyakorlatilag hatvan-hetven százaléka élt már át párkapcsolati, családi erőszakot.
Van egy tipikus csoport, az újra randevúzóké. Ők általában huszonévesen férjhez mentek, gyereket szültek, és most harminc-negyvenvalahány évesként, általában életük hosszú, meghatározó párkapcsolata után gyakorlatilag tapasztalatlanként próbálnak új kapcsolatot építeni. És a randik során sokszor érik őket kellemetlen meglepetések. Itt próbálnak felkészülni, hogy ne legyenek teljesen kiszolgáltatottak, ne essenek áldozatul akár az ún. randevúszexnek. Nem mindenki érti, hogy a nem az nem... És a másik fél előzetes viselkedéséből nem mindig lehet levonni a megfelelő konzekvenciákat...
Van Ildikóéknak egy minden médiaszereplésük során kiemelt tanítványuk, egy hetvenöt éves néni, aki félt attól, hogy a kivilágítatlan utcájukban őt is megtámadják, ahogyan más idős embereket is a környéken. Így évekkel ezelőtt eljött ide önvédelmi sportot tanulni, hogy megvédhesse magát. Annyira jó fizikai állapotban van, nyilván az edzéseknek és a megfelelő lelki hozzáállásnak köszönhetően, hogy a hasonló korúak tizenöt-húsz évvel saccolják fiatalabbnak maguknál. Mivel a néni az edzéseken esni is megtanult, még abból sem lesz nagy baj, ha az utcán elesik. Így mikor nemrég elbotlott a villamossíneken, csak felállt és leporolta magát. Semmi baja nem lett, és nyilván nem csak a szerencsének köszönhetően...
A néni példája is azt mutatja: le kell számolnunk a berögzött sztereotípiákkal. Ahogyan idősek elkezdhetik akár az önvédelmi sportot is, úgy mindenki képes lehet arra, hogy saját kezébe vegye sorsának alakítását. Ildikó szerint ennek kell a legfontosabb üzenetnek lennie a videóban: nem szabad félni, le kell/le lehet győzni a félelmet. Ezzel a konklúzióval zártuk a másnapi forgatás legfontosabb momentumainak megbeszélését. A találkozástól fellelkesülve mentem haza, hogy a neten beszámoljak a többieknek, miről beszélgettünk Ildikóval, aki hasznos tanácsokat adott a videó elkészítéséhez. „Műalkotásunkat ” ő is megkapja majd és nyilván véleményezi is. Jó érzés olyan alkotási folyamatban résztvenni, ahol megvan az az alapérzése az embernek, tényleg segíthet másoknak... Ha illúzió, ha valóság...
