Nagyon gazdag és béna. Gettóban él és életerős. Látszólag nincs különbözőbb az Életrevalók (valójában Érinthetetlenek) című francia film két főszereplőjénél, ők mégis a szó legigazibb értelmében vett barátokká válnak. A csak a fejét mozgatni tudó, tolókocsiba kényszerült milliomos ápolót keres, s bár vannak alkalmasabbnak tűnő jelöltek, ő a nagyszájú, életvidám, eredetileg csak a segélyre pályázó, börtönviselt néger fiú személyében véli megtalálni a számára legalkalmasabb személyt. Mint kiderül, nem téved. A milliomos megszokott környezetében élőktől elképesztően eltérő mentalitású és kifejezésmódú Driss gyakorlatilag arra képes, amire a többiek egyáltalában nem: visszavezeti a lebénult férfit abba az életbe, melyet már teljesen elveszettnek hitt. A hihetetlen természetes intelligenciával rendelkező fiú nyers beszólásaival, időnként drasztikus cselekedeteivel pontosan azt nyújtja, amire Philippe, a lebénult milliomos vágyik: ne kezeljék őt másnak, ne szánakozva, hanem természetesen viszonyuljanak hozzá. Kettőjük műveltségbeli különbségei időnként kiütköznek, de mivel mindketten elnézően és kellő humorral viseltetnek a másik fél kulturális "bohóságai" iránt, még az ezen különbségekből fakadó vicces szituációk is az összekovácsolódásukat szolgálják. Kísérletezne-e valaki egy lebénult lábbal, mint egy gyerek, nem törődve a következményekkel; száguldozna-e sportkocsival egy rokkanttal az oldalán; adna-e neki jointot és rendelne-e számára prostituáltat, megengedne-e vaskos tréfákat az állapotával kacsolatban? A józan válasz: nem, nem, nem és nem. Driss mindezeket megteszi, és pontosan ezek az időnkénti őrültségek és Driss szánalommentes, őszinte emberi viszonyulása a tolókocsis milliomoshoz, melyektől Philippe is újra jól, emberként érezheti magát, elfeledkezve a félelemről, a fájdalomról, az orvosok jósolta jövőről - újfent remélhet...

Mindannyian szeretnénk egy olyan barátot, aki természetes intelligenciájával, életigenlésével és adni tudásával segíti az életünket - szerencsés, aki meg is találja. A film megtörtént eseményeken alapszik, az utolsó képsorokon a a történet igazi szereplői: Philippe Pozzo és Abdel Sellou láthatók. A két főszereplő igazi telitalálat. Mivel Francois Cluzet-ról már régóta tudható - és most sem cáfolja - , hogy csodálatos színész, Omar Sy a film igazi meglepetése - alakítása zseniális, teljesen magával ragadó (és nem mellesleg nagyszerűen táncol). Olyan ez a film, mint egy érzelmi hullámvasút, egyszer fenn, egyszer lenn, melankolikus és vicces jelenetek váltják egymást néha meglepő tempóban - sírni és nevetni lehet szinte egyszerre, s talán átsuhan az ember agyán a "hogyan és miért érdemes élni" gondolata is... Olivier Nakache és Eric Toledano filmje alapján a válasz megnyugtató és felemelő egyszerre: van remény.