Móra Ferenc Aranykoporsó című műve a magyar irodalom vagy talán a világirodalom egyik legszebb szerelmes regénye, egykori gimnáziumi tanárnőm szavai szerint: érző szívű gimnazisták olvasmánya. Sok víz lefolyt már a Dunán e megállapítás elhangzása óta, de én ma is úgy gondolom, Móra alkotása az érző szívű felnőttek regénye is, nagyon szépen megírt korrajz és történelmi mű egyben. A könyv egyik fő vonulata a kereszténység terjedése, ehhez kapcsolódik a végkifejlet is. A történet felvezetése röviden a következő: Diocletianus császár azért, hogy fia megérje az uralkodói kort - ahogyan egy jósnő jósolta neki -, titokban tartja fia kilétét, és az udvari kertésszel nevelteti fel. Mindenki, még a fiú anyja, a császár felesége is úgy tudja, hogy a gyermek kiskorában baleset áldozata lett. A trónörökös, Quintipor, aki maga sem tudja, valójában kicsoda, s akit felnőve igazi apja, a császár odavesz maga mellé, hogy fokozatosan felkészítse az uralkodói szerepre, szerelmes lesz egy nobilissimába, s a lány is őbelé, de a külvilág előtt eltérő rangjuk miatt titkolniuk kell kapcsolatukat. Együtt töltött napjaik leírása a regény legszebb, leglíraibb része, s hogy ezután mi történik, hogyan ölti magára a legdrágább bíbort apja akarata szerint a főszereplő Gránátvirág, már minden érdeklődő olvassa el maga... A regény vége annak a jelenségnek szavakkal való megfestése, hogyan válik lehetővé a Római Birodalomban a kereszténység gyakorlása.

A regény helyszínei egyben fejezetcímek is, a cselekmény Antiochiában, Alexandriában, Baiae-ban, az akkor nagyon divatos nyaralóhelyen, Rómában, Nikomédiában és Salonában játszódik. A történet időtartama alig több egy évnél.

Gyönyörű korrajz ez a mű, Móra ismeretei a Római Birodalom mindennapjairól teljesen átélhetővé teszik a történéseket. Mintha ott lennénk mi is a szereplőkkel, akár egy filmben, magunk előtt látjuk, érzékszerveinkkel szinte érezzük a különböző helyszínek jellemzőit, a színeket, hangokat, illatokat. Palotákat, piacot, lugasokat, fürdőket, a pórok és a patríciusok életének jellemző momentumait.

Az író életének utolsó műve ez az ékszerdoboz finomságú, finom humorral, nem kevés rezignációval átszőtt, remekbe szabott regény, az antik világ Rómeó és Júlia-története. Benne van Móra háborúellenessége, mély humanizmusa, mesemondásának elbűvölő ereje és cizellált világszemlélete.

Véleményem szerint az egyik legszebb párbeszéd a regényben a következő: „Azt mondd meg nekem, anyám, van-e nekem lelkem?” „ Ha fáj, kis Tit, akkor van.” „Akkor jó, anyám - sóhajtott kis Tit megkönnyebbedve. - Akkor nekem már régen van lelkem, mert régen fáj.”

Ebben minden benne van, melyet az emberi lét gyötrődéseiről finoman és egyszerűen mondani lehet...

A történelmi események mellett a szerelmi szál vezetése olyan leheletfinomságú, melyre más művekből nem igazán tudok példát. Van benne érzékiség (ráadásul szokatlan módon inkább a lány részéről), mégis beteljesületlen, mert a szerelem lelki vonulata a legfontosabb, két, egymáshoz nagyon mélyen, gyakorlatilag az életösztönt elnyomóan kötődő ember története. Így a vége is csak szomorúság lehet. Egyfajta varázslatos szomorúság, epikus fájdalom és tisztaság. Valljuk be, ez nem a mindennapok sajátja. De az olvasmányainkon, a meséinken keresztül megélhetjük az elméleti létezését: a katarzist. Amelyre időnként mindannyiunknak szüksége van. Vagy lenne...

Kiváló könyv az Aranykoporsó. Nem igazán könnyű olvasmány, az elejével kissé meg kell küzdenie az embernek, de annak, aki fogékony rá, ha már beszippantotta a hangulat, ha már elkezdett hatni a varázs, onnantól fogva elbűvölő és letehetetlen.

Fábri Zoltán, az egyik legnagyobb magyar filmrendező foglalkozott a regény megfilmesítésének gondolatával. Mindeddig nem került rá sor, de reménykedem, hogy valaha akár Hollywoodban is megvalósulhat... Monumentális, grandiózus alkotás lehetne...

De addig is itt van számunkra a könyv a maga finom, cizellált hangulataival és minden kiválóságával együtt, hogy „bearanyozza” hétköznapjainkat...